Dr. Ördög János
orvos, természetgyógyász - szállodánk
vezető természetgyógyász szakértője
Dr.
Ördög János (született: 195o.o7.o6)
szülész-nőgyógyász szakorvos 198o-tól a
jászberényi Erzsébet Kórház
szülészet-nőgyógyászati osztályának
dolgozója, jelenleg osztályvezető helyettes
főorvos. Nős, két gyermek apja. A
hagyományos orvosi tevékenysége mellett 1992
óta tanulja és alkalmazza a nem
konvencionális medicina módszereit.
Alapismereteket szerzett a neurálterápia és
a manuálterápia terén. 1o éves böjt-terápiás
tapasztalattal rendelkezik. 8 éve
homeopátiás tanulmányokat folytat. 1995-től
foglalkozik biofizikai orvoslással. Kórházi
munkája mellett magánorvosként a
BIO-SZERVIZ Biofizikai
Orvosi Rendelőben
elsősorban homeopátiával és biorezonancia
terápiával segíti betegei gyógyulását.
Ugyanezen témakörökben előadásokat tart
szakmai körökben és laikus érdeklődőknek
egyaránt.
Rendszeres előadója a Magyar Homeopátiás
Orvosok Egyesülete képzéseinek.
Hasonlóképpen évente vállal előadásokat a
„Születés hete” rendezvénysorozatának
különböző helyszínein.
Tagja a Magyar Biofizikai Orvosi Társaságnak
( amely jelenleg a Magyar Akupunktúrás
Orvosok Szövetségének önálló szekciója) és a
Magyar Homeopata Orvosi Egyesületnek.
2ooo-ben érvényes vizsgát tett a
„Hagyományos Kínai Orvoslás”
ismeretanyagából a SZOTE ÁOK
nem-konvencionális medicina Oktatási és
Vizsgáztató Bizottsága előtt.
2oo2-2oo6-ig Jász-Nagykun Szolnok Megyében
mint a „természetgyógyászat szakfelügyelő
főorvosa” működött.
Fő érdeklődési köre: az emberi reprodukció
körüli szövődmények csökkentési lehetőségei.
A nevéhez fűződő un. „BIO-BÉBI” program
bevezetésével – ami egy újszerű felkészülés
a fogamzásra és amelyben közel 2oo páciens
vett eddig részt – kedvezően befolyásolhatók
a meddőség és a vetélések funkcionális okai,
a terhesség alatti és szülés körüli
szövődmények csökkenthetők, megkönnyíthető a
szülés, és egészségesebb utódok
születhetnek.
Célkitűzéseink gyakorlatilag teljesen
megegyeznek a selfness filozófiájával:
A Bio Szervíz orvosi rendelő komplex,
egyénre szabott módszerei hatékonyak és
hatásosak, ez azonban majdnem ugyanannyira a
gyógyulni vágyón is múlik! Túl kell lépnünk
azon az idejétmúlt felfogáson, miszerint a
beteg egy "éló gép" az orvos pedig a
"szerelő" - tudomásul kell vennünk, hogy
egészségünk felerészt a saját kezünkben van
és tenni kell a gyógyulásért!
Mi mindent megteszünk annak érdekében,
amennyiben az akarat megvan - betegeink
visszanyerjék teljes testi, lelki és
szellemi harmóniájukat, és megismerhessék
önmagukat. Készek vagyunk a hozzánk
fordulókat megtanítani arra, hogy a
betegségek megelőzésében elsősorban saját
maguk tehetik a legtöbbet.
"Együttműködésünk eredményessége soha nem
marad el!"
Dr.
Ördögné Vecsey Katalin (született
1949.12.o2. Szeged) férjezett, két gyermek
anyja, boldog nagymama.
Néhány éves traumatológiai nővéri munka után
1975 és 1993 között anaethesiológus
aszisztensként dolgozott a jászberényi
Erzsébet Kórház intenzív osztályán.
1993-ban kezdte természetgyógyászati
tanulmányait, 1995-től a BIO-SZERVIZ XXI.
Egészségügyi Szolgáltató, Oktató és
Kereskedelmi BT. vezetője, egyben fő
munkatársa.
Tanulmányai során többek között
reflexzóna-terápiás és böjtkúra vezetési
ismeretekre tett szert.
1996-tól a biorezonancia terápia, valamint a
biofizikai orvoslás elméleti és gyakorlati
képzésében részesült.
Kineziológiát, grafológiát tanult, elvégezte
a Silva-féle agykontroll alaptanfolyamát.
1993 óta folyamatosan eredményesen oktatja
az alapfokú elsősegélynyújtás tananyagát.
1998-ban alakította és azóta is vezeti a
jászberényi Déryné Művelődési Központ
Életmód Klubját.
1999-ben általános természetgyógyászati ETI
vizsgát tett.
Évente tevékenyen vesz részt a térség Natúra
napján, melyet munkatársaival az
egészségmegőrzés, betegségmegelőzés jegyében
szervez.
2oo5 őszén, az I. Magyar IBR-SYSTEM®
Kongresszuson nagysikerű előadást tartott
„Az érzelmek energiája” címmel,
amely a negatív gondolataink és érzelmeink
kiváltotta energetikai változások
elektroakupunktúrával történő
kimutathatóságával foglalkozik és amely
igazolja ,hogy lelki betegségeink testi
következményei ma már mérhetők és
korrigálhatók gyógyszer nélkül is.
2oo7-ben sikeres szakvizsgát tett
„fülakupunktúrás addiktológia” területén.
A
IO-SZERVIZ Biofizikai
Orvosi Rendelőben
– orvosi felügyelettel – teljes munkaidőben
végzi az
elektroakupunktúrás állapotfelmérést
és az IBR-SYSTEM® kezeléseket.
A méregtelenítő eljárások közül böjtkúrákat
tanít be és vezet, valamint kolon
hidro-terápiás vastagbéltisztítást is
nagy gyakorlattal alkalmaz.
Életmódjuk átalakításában szakszerű
tanácsokkal látja el betegeinket.
Különös hangsúlyt fektet a betegségek lelki
eredetének feltárására és annak a beteggel
közösen történő megoldására.
A kezelések hatékonyságát relaxációval teszi
teljesebbé.
A
Semmelweis orvostudományi Egyetem elvégzését
követően, fül-orr gégész lettem, majd két
évet dolgoztam a budapesti Szent István
Kórházban. A gyermekeimmel ezt követően
otthon töltött évek alatt ismerkedtem meg a
homeopátiával és a természetgyógyászattal. A
hivatalos vizsgák letételét követően négy
évig dolgoztam az egyik legnagyobb fővárosi
gyógycentrumban, majd 3 évvel ezelőtt
megnyitottam saját rendelőmet.
Homeopátiával, fitoterápiával, életmód
terápiával foglalkozom. Ráadásul egy-egy
betegség hátterében, mindig érdekelnek a
lelki történések is, igyekszem ezeket is
kideríteni. Kedves területem a táplálkozás,
e témában mélyebben is beleástam magam.
Különböző diétákat és böjtkúrákat írok elő
és táplálkozási tanácsokat is adok.
Pácienseimnek komplex gyógyító-regeneráló
programokat állítok össze. Emellett tanítok,
újságcikkeket írok, léböjt és életmód
táborokat vezetek.
Nagy álmom az, hogy egyszer eljussak arra a
szintre, hogy megpróbáljuk megelőzni a
betegségeket. Tehát ne csak akkor forduljunk
orvoshoz, természetgyógyászhoz amikor már
nagyon nagy a baj, hanem fogadjuk meg amire
a szakember figyelmeztet és ha kell,
változtassunk az életmódunkon.
Természetesen, mint holisztikus terapeuta
úgy gondolom, hogy ezt csakis testi és lelki
síkon egyszerre, az értelem, érzelem és
akarat harmonikus, kiegyensúlyozott
fejlesztésével valósíthatjuk meg sikeresen.
A selfness törekvései és módszerei jól
illeszkednek ezekhez az elképzeléseimhez.
Ezért tartom magam az új vonulat, a selfness
elkötelezett hívének.
Gálos
Mónika vagyok, kineziológusként dolgozom.
Vallom, hogy a kineziológia segítségével
számos testi és lelki probléma megoldható és
ezáltal jelentősen javítható életünk
minősége.
Egyéni foglalkozások keretében segítem a
hozzám forduló embereket személyiségük
fejlődésében, képességeik felismerésében,
életszemléletük megújításában. Munkám során
folyamatosan tapasztalom, mekkora
változásokon mennek keresztül pácienseim,
attól, hogy a lelkükben és a gondolatikban
felszabadulnak a negatív érzelmek, ezáltal
testi problémáik is megszűnnek Ezek a
sikerélmények nagyon sok örömöt és energiát
hoznak az életembe. A kineziológia segít a
lelki és- ez által - atesti egészség
helyreállításában és fenntartásában.
Lehetővé teszi, hogy fényt derítsünk azokra
a múltbéli eseményekre, traumákra, melynek
jelenlegi problémáinkhoz, betegségünkhöz
vezettek.
A kezelés során megkeressük, felszínre
hozzuk és tudatosítjuk a jelenlegi gondot
okozó múltbéli eseményeket. Ezekre az
eseményekre nem kell tudatosan emlékeznie a
betegnek, elég ha a tudatalattiba tárolta.
Ezután kiválasztjuk a megfelelő oldási
technikát, melynek segítségével
megszűntethetők a lelki blokkok és ezáltal
elindítható a test gyógyító folyamata.
A kineziológia eredményes a stressz okozta
bajoknál, allergiánál és fizikai
betegségeknél, önértékelési zavaroknál,
viselkedészavaroknál, depressziónál,
munkahelyi, családi problémák kezelésénél,
tanulási problémáknál, párkapcsolati és
kommunikációs gondoknál, döntéshelyzetekben
stb.
A kineziológiai kezelés egy hatalmas kaland,
mely végigvezet életünkön, az önmegismerés
és az önmagunkra találás útján.
1983-1987SOTE
Egészségügyi Főiskola, Intézetvezető képző
Szak Intézetvetői képesítés
2000-2001
Életmód tanácsadó és terapeuta OKJ-s
képesítés
2002. Kneipp Bademeister-i
képesítés / Bad Wörishofen
2007. Silva féle agykontroll
+ultra tanfolyam
2008. 07. Bioenergetika tanfolyam, ETI
vizsga: okt.
Boronyák Mária vagyok, életmód tanácsadó és
terapeuta.
Egészségügyi főiskolai végzettséggel gyógy
szállodák vezető asszisztenseként dolgoztam.
Munkahelyemen aktívan résztvettem a wellness
kezelések bevezetésében, betanításában.
Jelenleg, főiskolai képzés keretein belül
wellness turizmus menedzsmentet és
életmód-tanácsadást is oktatok
Munkám során gyakran szembesültem a vendégek
életmódbeli hibáival , hibás életvezetésük
következményeivel.
2001-ben életmód tanácsadó és terapeuta
képesítést szereztem .
Hiszek abban, hogy életünkért egyedül mi
vagyunk a felelősek, a körülményeinket mi
magunk teremtjük meg.
Tanácsadóként abban próbálok segíteni, hogy
a pacienseim ezt felismerjék és életmódjuk
megváltoztatásával a test-lélek-szellem
egységét újra megteremtsék.
Faddi
Tibor vagyok 1966. november 5.-én születtem
Kiskunhalason, Az ezoterikus témák iránti
érdeklődésem már viszonylag korán, úgy 15
éves koromban elkezdődött, igaz akkoriban
még nem foglalkozás, vagy munkavégzés
szempontjából érdekeltek különböző, mások
számára érdektelen dolgok. Egyedül a
masszázs valamely formáját tartottam
érdekesnek, viszont a kamaszkori évek
eltérítették még nem túl komoly
gondolataimat erről az útról.
A fordulat életemben, ami természetesen nem
volt véletlen, 1989-ben következett be egy
motorbaleset folytán. Komoly sérülést
szereztem, egy csigolyám súlyosan megsérült,
amitől deréktól lefelé majdnem megbénultam.
Több hónapos fekvőgipsz és rehabilitáció
után, arra kellett rájönnöm, hogy orvosi
segítség nem nagyon létezik kialakult
helyzetemben bekövetkezett problémáim
gyógyítására.
Ekkor kerültem kapcsolatba a
természetgyógyászat különböző módjaival,
(kineziológia, angyal, szellemsebészet,
thai, frissítő, yumeiho masszázs,
csontkovácsolás, majd a népi gyógyítás).
Ettől kezdve tudatosan kerestem, keresem és
alkalmazom azokat a módszereket amelyekkel
"javíthatom" gyógyíthatom saját, és más
emberek egészségi állapotát. nem véletlen a
sorrend, ugyanis ahhoz, hogy az ember
segítse a segítségre szorulókat a legnagyobb
tudásával és igaz hittel szolgálja szükséges
a tökéletes harmónia, a tiszta gondolkodás,
a belső nyugalom. Ezt a különböző
tanulmányaim során szerzett ismeretekkel
próbálom egyre jobban elsajátítani, és
megismertetni az emberekkel mennyire fontos
a Szellem-, Lélek-, Test hármas harmóniája
önmagunk számára. Ugyanis az embert ezen
hármas egység alkotja, amely három közül
bármely rész sérül hatással van a többire és
megbetegszünk.
Mind ez a tudás, az egészséges élet fogalma
természetesen évek sokasága alatt
fogalmazódott meg bennem.
Munkámmal, tevékenységemmel, az általam
képviselt eszmékkel, hittel arra törekszem,
hogy felhívjam a figyelmet néhány számunkra
igen fontos dologra, mint - szeretet -
harmónia - pozitív gondolkodás.